2017. augusztus 1.
XVI. évfolyam 8. szám.
Kiadó-Szerkesztő: Kaskötő István
KÖNYVAJÁNLÓ
TARTALOM
A MEK-ről letölthető művek
Munkatársaink Honlapjai
Ajánlott Honlapok
Egyszerű verset írnék most, de mégis
olyat, melyben a Bonyolult is kéklik,
s útkezdet úgy fut nyárból végtelenbe,
ahogy olykor elszökött szó szeretne.

A nyár egyszerű? Megszokás beérik,
s a lég színeket lendít fel, az égig,
zöldet, sárgát, álommal telt fehéret,
s az egyszerű mögött bonyolult ének.

A felhő úgy megy, ahogy elmegy minden.
Egy gondolat még maradna a szívben,
de tört tükrén a visszanéző fénynek
elvillannak egykori tőrdöfések.

A nyár egyszerű, s sziromkörében béke?
Csak látszat. Sehol a táj menedéke.
Egyszerű versre kérdő szemek néznek.
Csak a Bonyolult érti az Egészet.

Ő is - hiába. A Fent nincsen itt, Lenn.
A földi bálvány oly primitív isten!
Bár csillagos ég világot kitágít,
várt este helyett jön nem kívánt másik.

Korai, hogy észnek, szívnek kitűnjék:
Egyszerűség csak Bonyolulttal hűség
az úthoz, mely vihet emberibb tájhoz,
hol meddő imák ideje leáldoz?

Egyszerű vers. Könnycseppes. Benne minden
úgy hal meg miként meg nem értett Isten.
A lélek ferdül megtévedt imákban,
melyekben végül ördögarcú vágy van.

A felhő elmegy, ahogy minden elmegy.
Anyag, Királya véges Végtelennek!
Nagy világod egyszerre vád és mentség:
rendezettbe rejtett rendezetlenség.

Sziromkör széthull. Tűnik felhő, élet.
Élettelen is keres másik véget.
Anyag, Király! Egyszerű vers szívemben,
de benne ott a Bonyolult: az Isten.
Lelkes Miklós
Egyszerű vers
Koszos utcák s kopott falak,
a várost korrupció lepi.
Küllemre Balkán, mégsem az,
mert kedélye más, nem ünnepi.

Depressziósok népe ez,
dicső múltról szól minden sirám,
már jövőképe nincs közös,
mert szétverték azt a pártviták.

Hont foglaltak úri klánok,
s mint rablók ültek a nyakunkra.
Szabad vagy, ember, azt hiszed,
de képzelgés az, utópia.

Szeicz János
Balkán ez, vagy mégsem

Fövényi Sándor
Szívem helyére
Nem veszik észre, hogy haldoklom,
pedig rég' feladtam,
akár szíjas levelek a bokrokon,
valahogy itt ragadtam, itt ragadtam.
Nem tudom, mi dolga velem az Úrnak,
mi ez a kétes kegyelem,
nem ismerem, így nem vagyok szolga,
nem lettem szolga, hát Istenem.
Nem kell térdet hajtanom,
a térd a fontos, nem az, hogy kinek,
bár derékba török minden hajnalon,
s billentem előre szívemet.

Így talán a torkomig csúszik,
hogy fény érje, kitátom számat,
mert elég fakó mikor múlik,
és percenként alig ver százat.
Nem tudom, mi a paradoxon,
hisz' magyarul élek, beszélek,
azt a sort sikerült elbasznom,
de magam fölött, magam ítélek.
Pálcát török akár egy kínai,
ha tálkájában kemény a rizs,
József Attila bennem nem Ady,
ezért Párizs helyett táváris.

Mégsem adom fel, míg moccan kezem,
és bakancsom alatt ballag az Út,
szememben szűköl a történelem,
mert nem nyertem eddig háborút.
Nem vagyok szent, se hős, se hadvezér,
borotvám van, nem gőgös pallos,
bujkálok, akár az aranytelér,
bekötött szemmel állok a falhoz.
Egyetlen golyó a baloldalra,
a többit lerázom, mint a rongyot,
üvöltésem csak a hajnal hallja,
s üt szívem helyére vörös korongot.

              „Egy rossz költő mily megindító”
                        (Kosztolányi Dezső)

Lehet a rossz költő szánalmas is,
szomorú ember, mert sikert sosem lát,
igéi nem juthatnak messze, hisz
mankóval sem nyerő a sánta versláb,
ott kuporog hát sok fals zöngemény
nemzője a líra illemhelyén.

Lehet hatalmas is, ha megteszik
államtitkárnak például szegényt,
siet alázni pályatársait
zsigeri gyűlölsége foglyaként.
Lehet gigászi méretű a dölyfe:
óriás-pózban szánandó a törpe.

Baranyi Ferenc
Megindító?
hajlott hátadon hordod az évtizedeket,
nem számolod már az éveket, és a történelmet
is felejtenéd - és beléd égett a múlt,
ifjúi akarat

gerinceddel együtt törik,
mikor a pénztárnál számolsz forintot
fél kiló krumpliért, megvettél némi csontot
levesnek - mert nemrégen
a "segélyvonal" hozzád vágott

- hit-telítetten -
pár csomag szav-idő nélküli tésztát,
igaz - ezért majd Istent imádni lépni kell,
együtt mormolni az imát a gyülekezettel,
tudom, te megteszed,

- tedd helyettem is -
mert én lelkemmel nem fizetek.


Tiszai P. Imre
Egy hajlott hátú öregasszonyhoz
pörgettyűvilágban
folyton a tenni jön ki már a
0 is fél siker mint kádban az
önki de a másságot neked
nem nézik el és eljársz a
hipermarketbe hogy
számlákkal igazold
magadnak egyre
drágábban élsz
a buborékfóliás
filmtablettát ma
sem vetted be és látod
itt mindenki örül csak a zsírpapírba csomagolt fukarság
bűzlik ahogy pörögsz magad körül maradnak
a reggeli müzlik kávék látszatok klisék
meg a programozott mentális
krízis és a kábé rád
szabott
íz
is illúzióromboló egy kissé


Molnár Jolán
Hangulatjelentés
Hajlott koromnál fogva, már jó ideje,
alig maradt kevéske  talpra való nyálam,
esélyem se marad hát kegyencnek lenni,
hiszen mögöttem ott tolakodnak százan.

Ráadásul, csakis magyarul tudok nyalni,
nem megy nékem az a flancos Ánglus.
Anno, az oroszt is hiába nyomatták,
nem fakadt nyelvemen cirillül sem nárdus*.

Egy ideje, már a hajlongást sem bírom,
mert fáj, ropog a kortól meszes gerinc,
nem a büszkeség az, mi engem gátol,
vagy netán a bátorság: ami még ma sincs.

Elhasznált vén kutyaként lődörögve immár,
az új talpnyalók, gyakorta belém rúgnak:
„Üresen porzik már a nyelved öreg!”.
Nyalhatatlan létem, tárgya lett a gúnynak.

Budatétény 2016. november 17.

*nárdus: illatos olaj
M. Laurens
A VÉN TALPNYALÓ
A Mecsek fái mint susogtak!
A pécsi utcák dallamát
hallottam mindig:  erre… erre,
de merre erre… s  hogy’ tovább?

Volt cél, volt álom, …és valóság.
Útvesztő, köd… hogy’ jussak át?
Minden lépéssel egyre messzebb
hagytam a gyermek otthonát.

Mért bánnám? Már semmit se’ bánok.
Tudom, új út már nem fogad.
Ki kalitkában vált madárrá,
az szabadon is rab marad.



Kamarás Klára
Az út végén
Elfutnak mellettem a fák.

Fölöttem áll a Nap, a felhők,
az égbolt.
Hová mész, villanyoszlop?

Hajdu György
1943-2017
Életének 74. esztendejében elhunyt

T. Ágoston László
író
munkatársunk és barátunk.

Műveinek hiánya a Kaláka oldalain, fájó emlékeztetője lesz,
a tanú-generáció fájdalmas fogyatkozásának.
.............
1. oldal
próza, versek
2. oldal
próza, versek
3. oldal
klasszikusaink
4. oldal
gondolatok
A. Túri Zsuzsa: Nárcisz
Albert Lőrincz Márton: Chagall rózsaszín lova
Asperján György: Azt akartam
Bodó Csiba Gizella: Nyárvégi akkordok
Bokros Márta: Készülődés az elalvásra
Csepeli Szabó Béla: Forgószél
Debreczeny György: Haikujárvány
Dobrosi Andrea: Nyári est
Farkas Csamangó Tekla: Látkép
Jóna Dávid: feltámadás
Kaskötő István: Rejtve, láthatatlanul
Kolev András: Elmúlás
Koosán Ildikó: Még tart a nyár
Kő-Szabó Imre: Nyúltenyésztés
Köves József: Napígéret
Lehoczki Károly: Amikor a laza csávót
Nagy Antal Róbert: Gyerekszobánk
Nagy Éva: egyedül
Nógrádi Gábor: A veréb
Nyakó Attila: Maszti a menzán
Péter Erika: Nem vágyódom vissza
Pethes Mária: A végtelen képmásai (1)
Rada Gyula: Csak érints meg…
Soós József: Villanásnyi álom
Szegő Judit: Szerelmet álmodtam
Thamássy Nagy Géza: Csörgess
Verasztó Antal: Nehezen hiet
Vihar Judit: Öt haiku

Tóth Árpád
versek
Asperján György
rovata
Joachim Raff
Symphony No.10.
Adagio
Olvasóink figyelmébe: A z Internet Explorer a legalkalmasabb böngésző a Kaláka olvasásához.